központi: +36-70-674-8177elnök: +36-70-203-2962

Bibó utcai játszótér

Bibó utcai játszótér felújítás
16 évvel ezelőtt elkészített játszótér felújítása időszerű volt. Miután a város perifériáján van, és etnikum lakta terület, ezért a honatyák kevesebb figyelmet szenteltek a játékok felújításának időszerűségére. Célunk, a város közösségében egyre jobban megerősödik a diszkrimináció. Egyre élesebben elkülönülnek a társadalmi csoportok. Eltávolodnak egymástól. Megszűnőben van a kommunikáció, az összefogás az etnikummal. Ezen akarunk változtatni. Nem előadásokkal, iskolai órákkal szeretnénk rávilágítani arra, hogy minden ember egyenlő, minden embernek alapvető szükségletei vannak, hanem cselekvéssel. A legjobb kommunikációs kampány az, ha magunk mutatunk példát. Ezért vállaltuk a társadalmi változás alapjául szolgáló személyes kapcsolatok kialakítását olyan közös tevékenységgel, mely megfelelő keretet ad a kapcsolat létrejöttéhez, az újboni közös gondolkodásnak, cselekvésnek. A város lakosainak közösségé formálásában.
A romák által lakott városrészen belül lévő játszótér felújítását tűztük ki célul, amely megfelelő keret volt a kapcsolat létrejöttéhez. A roma lakosság érdeklődést mutatott, első körben, elsősorban a gyerekek kapcsolódtak be a közös felújítási tevékenységbe, de a periférián megjelentek az érdeklődő roma fiatalok és felnőttek is. A meghirdetett időpontokban szép számmal jelentek meg a különböző társadalmi rétegekhez tartozók, jogászok, tanárok, szociális munkások, vállalkozók, szakmunkások és roma családok. A keretprogram megfelelőnek bizonyult, hogy az egymástól elkülönült csoportok, generációk, az együttes tevékenységben párbeszédet kezdjenek, ideális légkör alakult ki a résztvevők attitűdjeinek formálódására, az előítéletek csökkentésére, kapcsolatok, együttműködések kialakítására. Tél elején több száz fát ültettünk a játszótér környékére. Szimbóluma és jele lesz a roma lakosság számára az életnek, növekedésnek, gondoskodásnak és társadalmi felelősségvállalásnak. Ez a felelősségtudatot erősítő jó gyakorlat kialakításának eszköze.

Fontos volt számunkra, hogy a játszótérért meg kelljen dolgozniuk. Ne csak adjunk, hanem közösen alkossunk. Az emberi természet alkalmas arra, hogy azokat az ajándékokat becsüli jobban, amiért megdolgozott. A fiatalok bevonása, a roma közösségben élőkkel való közös munka példa minden ott élőnek is. Azok a fiatalok, akik a játszótér felújításán dolgoztak az elkészült munka után beírhatták a nevüket az általuk felújított játszótéri eszközökbe. Ezzel megerősítettük abban őket, hogy azért az eszközért felelősséget kell vállaljon. Hiszen saját keze munkáját tette bele a felújítás során.
Megismertettük őket a munkával és a munka gyümölcsével. Örömmel segítettek felújítani a játékokat és boldogan írták rá a nevüket az általuk elkészült játékokra.