+36-70-203-2962 elnok@ujvilagalapitvany.hu

A tábor gyermekei makói, hódmezővásárhelyi és szegedi iskolák résztvevői voltak, összesen 64 fővel.
A tábor összetétele 30 ép = segítő gyermek és 34 fő fogyatékkal elő (halmozottan sérült fiatal) a szegedi GEMMA Központ az általános iskola, a fejlesztő iskola, a készségfejlesztő iskola, s a fejlesztő iskolai nevelés – oktatásban már nem részesülő fiatalok, tanulók. E gyerekek közül 27 fő táborban alvós, 7 fő napi bejárós volt. Összesen 64 fő táborozott a szegedi Partfürdőn-Kemping területén. A fogyatékkal élők magas létszámát az iskola dolgozói – gyógypedagógusok, gyógypedagógiai munkát segítő asszisztensek, önkéntes gyakorlatukat teljesítő gyógypedagógia szakos hallgatók, illetve a gyógypedagógiai munkát segítő, gyakorlatukat töltő asszisztens hallgatók látták el a teendőket 3 váltó műszakban 24 órás ügyeletet biztosítva.
Ebben a táborban ezt a létszámot öt házban sikerült elosztani. Fontos volt, hogy egymáshoz közeli épületeket kapják a GEMMA Központ gyermekei (Molli és Tünde nevű épületek), mert csak így tudták magas szinten elvégezni a fogyatékkal élő gyerekek felügyeletét. Ez nagyon ideális lehetőséget jelentett számunkra. A Molli épületét sikerült lépcsőlifttel ellátni (még ha ideiglenesen is), ami megkönnyítette a mozgásukban korlátozott gyermekek helyváltoztatását, a pedagógusok által való mozgatását. A Molliban aludtak a fejlesztő iskolás tanulók, hiszen a lépcsőlift kiépítése ezt a házat akadálymentesítette, így a tisztálkodásukat, az elhelyezésüket, az éjszakai felügyeletüket itt koordinálni tudták. Az étkezés is ezen épület alatt található árkádban történt. A széles folyósó, a kényelmes szobák ideális férőhelyet jelentettek, s a gyermekek állapotának megfelelően sikerült a szobák elosztását megvalósítani.
Segítő (ép) gyermekek a táborban
A tábor célja, hogy a segítő gyermekek megtanulják “kezelni” sérült társaikat. Érezzék, lássák, hogy a fogyatékkal élők milyen nehézségeket küzdenek le. A gyermekek jelképesen örökbe fogadtak egy-egy sérült kis társat, akinek a napi teendőit megfigyelték, a pedagógusok által kapott információkat megjegyezték, megtanulták. A közös gondoskodás, a feladatok elvégzése bár kihívás volt a segítő gyerekeknek, mégis örömmel tölötte el szívüket. A sok közös rendezvény összekovácsolta a kis csapatot. Barátságok születtek (egyáltalán nem az volt a fontos, kinek milyen fogyatákossága van!), mélyültek el. Megtapasztalhatták, hogy milyen a feltétel nélküli elfogadás, szeretet, ami sérült társaiknak teljesen természetes, hisz számukra nem lényeges, hogy barátaik milyen külső fizikai megjelenéssel, vagy anyagi háttérrel rendelkeznek. Nekik kizárólag az elfogadás és a szeretet a fontos, minden más tényező, ami társadalmunk mai társas kapcsolataira jellemző, nem érdekes. Kizárólag az a fontos, hogy a másik fél milyen emberi értékekkel bír. Azt is megtanulhatták, hogy nekik pont olyan érzéseik vannak egymás iránt, mint bárki másnak. Miután a táborban részt vevő segítő gyerekek ezt felismerték, sokkal felszabadultabban és bátrabban élték meg élményeiket, és gátlások nélkül keresték egymás társaságát a közös foglalkozásokon túl is. A közösen átélt élményt a tábor végén szüleiknek mesélték el, így a gyerekekeken keresztül a családjukban is megtörtént a társadalmi érzékenyítés, még ha nem is olyan mélyrehatóan, mint a táborban részt vevők számára.
Sokat jelentett a tábor életében, hogy voltak olyan segítő gyerekek aki már második alkalommal jöttek el ebbe a nyári táborba. A tavalyi tapasztalatuk, rálátásuk a világra, a környezetükre segítség volt azoknak, akik csak most tapasztalhatták meg, mit jelent a fogyatékkal élőkkel együtt táborozni. Nagy probléma, hogy az ép és a sérült gyerekek gyakorlatilag teljesen elszeparálva élnek egymástól, nőnek fel. Külön intézményekben tanulnak, és ha nincs a családban fogyatékkal élő, gyakran nem is szembesülnek azzal, mit is jelent ez valójában. Nem tanulják meg, hogyan kezeljék sérült társaikat, hogyan fogadják el egymást, vagy egyáltalán hogyan kérdezzék meg, hogy hogyan segíthetnek, ha a másik fél segítségre szorul. Az ilyen tapasztalatok és ismeretek hiánya viszont gyakran passzivitáshoz, bezárkózáshoz, tagadáshoz, illetve ez ismeretlentől való félelemhez vezetnek, azaz félnek sérült embertársaiktól, azok reakcióitól, kommunikációs módszereiktől. Azok a gyerekek, akik először jártak táborunkban, láthatták, hogy a tavalyi ismeretségek hogyan elevenednek újra, és hogy ezek mennyire közvetlen módon zajlanak, mennyire örülnek egymásnak. (Ölelések, kézfogások, kivel mi történt amióta nem látták egymást, stb.) A táborban előző évben is részt vevő gyerekek láthatóan sokkal könnyebben barátkoztak és teremtettek kapcsolatot új társaikkal, mint azok, akik először jöttek ide. Jellemzően ők kezdeményezték a kommunikációt. Így az újjonnan érkezettek is könnyebben oldódtak, valamint átadták egymásnak előző évi élményiket, ismereteiket. A közös kutyás terápiás foglalkozás alkalmat adtak arra, hogy megmutassák, hogyan tudnak együt dolgozni sérült társukkal, hogyan tudják segíteni őket, így a táborban először részt vevő segítő gyermekek sokkal hamarabb és bátrabban oldották meg a feladatokat, mint ahogy azt az első tábor idején történt. A közös zumbázás, strandolás, éneklés új felfedezéseket hozott. Megtapasztalhatták, mekkora erő és kitartás van a tábor lakóiban. Látták, hallották, milyen nagy szeretettel énekel és rappel a fogyatékkal élők közül (Misike és Tomi), milyen kitartással mozog együtt a zenével Gabi, és azon társaik, akik képesek az önálló mozgásra. Miután a segítő gyerekek felismerték, hogy a fogyatékkal élő társaik számára mennyire fontos a zene, még a medencében is közös dalra fakadtak. Minden kötelezettség nélkül keresték az egymással való kapcsolat és játék lehetőségét a szabadprogramok idején is, nem korlátozódott a közös programokra egymás megismerése. Ez a magas színtű nyitottság a segítő gyerekek részéről több volt, mint amit vártunk
Alalpítványunk önkéntesei sok videót, képet készítettek, amik megörökítették a tábor minden napjait. 

Beszámoló

Pin It on Pinterest

Share This

Share this post with your friends!