Sikeres tábor 2017-ben

akinek a napi teendőit megfigyelték, a pedagógusok által kapott információkat megjegyezték, megtanulták. A közös gondoskodás, a feladatok elvégzése bár kihívás volt a segítő gyerekeknek, mégis örömmel tölötte el szívüket.

A sok közös rendezvény összekovácsolta a kis csapatot. Barátságok születtek (egyáltalán nem az volt a fontos, kinek milyen fogyatákossága van!), mélyültek el. Megtapasztalhatták, hogy milyen a feltétel nélküli elfogadás, szeretet, ami sérült társaiknak teljesen természetes, hisz számukra nem lényeges, hogy barátaik milyen külső fizikai megjelenéssel, vagy anyagi háttérrel rendelkeznek. Nekik kizárólag az elfogadás és a szeretet a fontos, minden más tényező, ami társadalmunk mai társas kapcsolataira jellemző, nem érdekes. Kizárólag az a fontos, hogy a másik fél milyen emberi értékekkel bír. Azt is megtanulhatták, hogy nekik pont olyan érzéseik vannak egymás iránt, mint bárki másnak.

Miután a táborban részt vevő segítő gyerekek ezt felismerték, sokkal felszabadultabban és bátrabban élték meg élményeiket, és gátlások nélkül keresték egymás társaságát a közös foglalkozásokon túl is. A közösen átélt élményt a tábor végén szüleiknek mesélték el, így a gyerekekeken keresztül a családjukban is megtörtént a társadalmi érzékenyítés, még ha nem is olyan mélyrehatóan, mint a táborban részt vevők számára.

Sokat jelentett a tábor életében, hogy voltak olyan segítő gyerekek aki már második alkalommal jöttek el ebbe a nyári táborba. A tavalyi tapasztalatuk, rálátásuk a világra, a környezetükre segítség volt azoknak, akik csak most tapasztalhatták meg, mit jelent a fogyatékkal élőkkel együtt táborozni. Nagy probléma, hogy az ép és a sérült gyerekek gyakorlatilag teljesen elszeparálva élnek egymástól, nőnek fel. Külön intézményekben tanulnak, és ha nincs a családban fogyatékkal élő, gyakran nem is szembesülnek azzal, mit is jelent ez valójában. Nem tanulják meg, hogyan kezeljék sérült társaikat, hogyan fogadják el egymást, vagy egyáltalán hogyan kérdezzék meg, hogy hogyan segíthetnek, ha a másik fél segítségre szorul. Az ilyen tapasztalatok és ismeretek hiánya viszont gyakran passzivitáshoz, bezárkózáshoz, tagadáshoz, illetve ez ismeretlentől való félelemhez vezetnek, azaz félnek sérült embertársaiktól, azok reakcióitól, kommunikációs módszereiktől. Azok a gyerekek, akik először jártak táborunkban, láthatták, hogy a tavalyi ismeretségek hogyan elevenednek újra, és hogy ezek mennyire közvetlen módon zajlanak, mennyire örülnek egymásnak. (Ölelések, kézfogások, kivel mi történt amióta nem látták egymást, stb.) A táborban előző évben is részt vevő gyerekek láthatóan sokkal könnyebben barátkoztak és teremtettek kapcsolatot új társaikkal, mint azok, akik először jöttek ide. Jellemzően ők kezdeményezték a kommunikációt. Így az újjonnan érkezettek is könnyebben oldódtak, valamint átadták egymásnak előző évi élményiket, ismereteiket. A közös kutyás terápiás foglalkozás alkalmat adtak arra, hogy megmutassák, hogyan tudnak együt dolgozni sérült társukkal, hogyan tudják segíteni őket, így a táborban először részt vevő segítő gyermekek sokkal hamarabb és bátrabban oldották meg a feladatokat, mint ahogy azt az első tábor idején történt. A közös zumbázás, strandolás, éneklés új felfedezéseket hozott. Megtapasztalhatták, mekkora erő és kitartás van a tábor lakóiban. Látták, hallották, milyen nagy szeretettel énekel és rappel a fogyatékkal élők közül (Misike és Tomi), milyen kitartással mozog együtt a zenével Gabi, és azon társaik, akik képesek az önálló mozgásra. Miután a segítő gyerekek felismerték, hogy a fogyatékkal élő társaik számára mennyire fontos a zene, még a medencében is közös dalra fakadtak. Minden kötelezettség nélkül keresték az egymással való kapcsolat és játék lehetőségét a szabadprogramok idején is, nem korlátozódott a közös programokra egymás megismerése. Ez a magas színtű nyitottság a segítő gyerekek részéről több volt, mint amit vártunk

Alalpítványunk önkéntesei sok videót, képet készítettek, amik megörökítették a tábor minden napjait.

 

A tábor támogatói:

tamogatok teljes1

 

beszámoló pdf